Autóflották | Nyomkövetés felsőfokon

Aki eddig azt hitte, hogy a GPS-alapú nyomkövetés kényelmetlen és drága megoldás, e sorok végigolvasása után remélhetőleg pozitívan csalódik.

Az okostelefonok és a mobilhálózat elképesztő mértékű fejlődésének köszönhetően már sok – korábban luxusnak tűnő – eszköz is beszivárgott a mindennapokba. Egyik legnagyobb technológiai vívmányunk, a GPS-alapú navigációs szoftver, amely körül ugyan vannak viták, de az biztos, hogy sok esetben meg tudja könnyíteni az életet.

Céges környezetben

Persze a globális helymeghatározó rendszer használata nem merül ki a Google Maps vagy valamelyik navigációs program alkalmazásában. A turizmus miatt a különféle közösségi szoftverek vagy éppen a Foursquare-hez hasonló megoldások hazánkban is ismertek és elfogadottak.

Azonban a nyomkövetés szó hallatán jelenleg még a társadalom egy része valami ördögtől való dologra gondol. Pedig a nyomkövetés vállalati környezetben legalább annyi pozitívummal kecsegtet, mint a GPS-alapú navigáció a végfelasználók számára. A fogalom maga nagyon egyszerű: akkor beszélhetünk nyomkövetésről, ha a követett tárgy vagy személy pozíciója bármikor megjeleníthető egy térképen, mozgása pedig naplózásra kerül.

A működés valószínűleg nem igényel sok magyarázatot, hiszen a jól megalkotott szoftveres rész mellett egy olyan GPS-vevővel ellátott készülékre van szükség, amely – a mobilhálózaton keresztül – képes felcsatlakozni az internetre. Itt természetesen az okostelefonokra is lehet gondolni, de a profi nyomkövetésnél inkább olyan céleszközöket használnak, amelyek pontosabb helymeghatározást és hosszabb akkumulátoros üzemidőt nyújtanak.

Hazai pályán

Itthon is több cég foglalkozik nyomkövetéssel, közülük az egyik a Vodafone hálózatát használó Inepex Kft., amely az IneTrack nevű szolgáltatásával jelenleg 5000-nél is több eszközt követ. Fontos hangsúlyozni, hogy az autós nyomkövetéssel és személykövetéssel is foglalkozó cég alapvetően csak szolgáltatás nyújt. Ennek használatához szükség van hardverek beszerzésére és beszerelésére is, utóbbit azonban nem ők maguk, hanem szervizes partnereik végzik, de megfelelő tudás vagy saját partneri szervizhálózat megléte esetén az installációt a felhasználók maguk is elvégezhetik.

A komolyabb eszközök sofőrazonosításra is képesek, a legdrágább modellek pedig akkumulátorral is rendelkezhetnek, azaz az autótól teljesen függetlenül is tudnak üzemelni, ennek az esetleges gépkocsilopásoknál nagy hasznát lehet venni. Ennél azonban fontosabb a CAN bus támogatása, aminek köszönhetően olyan információkat is ki tudnak nyerni az újabb gépkocsikból, amelyeket társaik nem. A flottakövetésnél ugyanis nemcsak azt érdemes figyelni, hogy merre jár(t) az adott autó, az üzemanyag szondázása is hasznos, de hűtőkocsiknál például a hűtőtér hőmérsékletének követése is megoldható. Szerencsére a sofőrazonosítás a CAN bustól független, olcsóbb nyomkövetőkkel is megoldható, céges környezetben pedig ez nagyon fontos, hiszen nemcsak az a lényeg, hogy merre járt a kocsi, hanem az is, hogy ki vezette.

Ne az utakon versenyezzen!

Egy efféle flottakövető megoldással nem csupán nagyobb biztonságban lehet tudni a járműparkot (a Cascót nyilván nem váltja ki), de jelentős megtakarításokról beszélhetünk. Az üzemanyagfogyasztás általában 10-20 százalékkal csökkenhet azoknál az autóflottáknál, amelyeknél korábban indokolatlan magánhasználatot tapasztaltak. Ebben persze szerepet játszik, hogy az adatok alapján a vezetési stílusra is lehet következtetni, a hirtelen fékezések és gázadások azonosíthatók, tehát a magukat versenypályán érző kollégák kiszűrhetőek, ami visszafogottabb ütemű amortizációt eredményezhet. Fontos azonban tudni, hogy a nyomkövetés esetén a cégek az érvényes jogszabályok szerint kötelesek tájékoztatni az alkalmazottakat a szolgáltatás használatáról. Sok munkavállaló ódzkodik attól, hogy a munkaadója lássa, miként és merrefelé autózik. A céges flotta követése azonban bír annyi előnnyel, hogy munkaadóként érdemes legyen meggyőzni a kollégákat arról, hogy ez bizony nem is ördögtől való.

Megosztás: