A sikerhez | nem elég a jó ötlet

Egy-egy cég eredményessége a legnagyobb részt az időzítésen múlik, ezt követi a csapat minősége, majd pedig a kiváló alapötletek megléte.

Bill Gross, az amerikai Idealab startup-inkubátor alapítója kutatást végzett azzal kapcsolatban, hogy mitől sikeres egy-egy cég. Több területen is osztályozta a vizsgált vállalatokat:

  • Mennyire jó a vállalkozás mögött álló ötlet?
  • Mennyire kiemelkedő a cégben dolgozó csapat szakértelme, alkalmazkodóképessége és innovációra való nyitottsága?
  • Milyen az adott cég üzleti modellje?
  • Mekkora tőkét fektetnek az adott cégbe a befektetők és tulajdonosok?
  • Mennyire jó a cég ötletének, termékének és szolgáltatásának az időzítése?

Kutatása során Gross olyan mindenki által ismert cégeket vizsgált meg, mint az Instagram, a külföldön óriási teret hódító LinkedIn, a Youtube és az Airbnb. Persze az óriási sikereket elérő cégek mellett olyan vállalkozásokat is bevont, amelyek a nagy várakozások ellenére teljes csődöt mondtak.

Kétszáz megvizsgált cég adatainak elemzése után a következő, egészen meglepő következtetéseket vonták le: egy cég sikere a legnagyobb részt, azaz 42 százalékban az időzítésen múlik. Ezt követi 32 százalékkal a csapat minősége, majd a kiváló alapötletek jelentősége, melynek aránya 24 százalék. A negyedik helyen az üzleti modell zárt 24 százalékkal a lista végére pedig meglepő módon a finanszírozás került, alig 14 százalékkal.

A kutatás eredményeiből kiderül, hogy a sokak által hangoztatott „csak egy jó ötlettel és nagy összegű finanszírozással lehet sikeres céget építeni” gondolat abszolút nem helytálló. Nyilvánvalóan fontos a cég mögött álló ötlet – de nem perdöntő.

Érdekes kiegészítések régiónkból

A sikerességgel kapcsolatban a Dr. Pendl Dr. Piswanger Csoport is elkészítette az elsőszámú vezetők véleménye alapján a kutatását. Régiónk vállalati felsővezetőinek 14 százaléka tartotta a legfontosabbnak, és ezzel az első helyre a csapat- és szervezetfejlesztés fontossága. Bizonyos országokban, például hazánkban (15 százalék), de Szerbiában (16 százalék) és Romániában (14 százalék) is nagyobb jelentőséget kapott ez a tényező, mint más területeken. Ausztriában például mindössze a megkérdezettek 7 százaléka tartotta ezt mérvadónak, első helyen pedig 17 százalékkal a vezetői kompetenciák fejlesztését választották – ez Magyarországon a második helyen áll a teljesítménymenedzsment kialakításával holtversenyben 11 százalékkal. Fontos még a vezetői kompetenciák megléte, illetve a hitelesség és a döntőképesség is.

Megosztás: