Mozgásban | az üzlet

Dolgozni ma már vezetés közben is lehet, és sokszor szükséges is. Az ügyfelekkel való telefonos egyeztetés eszközeit vettük sorra.

Régi autóban is üzemel egy új kihangosító

Az új autók jelentős részében gyári vagy rendelhető extraként megtalálható valamilyen kihangosítási lehetőség, de ez nem azt jelenti, hogy egy régebbi járműben le kellene mondanunk a minőségi kihangosítóról vagy a zenehallgatásról.

Zenére hangolva

FM-rádió szinte mindegyik autóban található. Ezt kihasználva már évek óta kaphatóak az úgynevezett FM-sugárzók, angol nevükön FM-transmitterek, amelyek egy szabad FM-sávon át sugározzák az összekapcsolt eszközön (rendszerint okostelefonon vagy zenelejátszón) lévő zenéket. Az autós rádiót elég beállítani arra a hullámhosszra, ahol a transmitter sugároz, így meg is oldódott a vezeték nélküli összeköttetés. Ugyanakkor a hazai frekvenciaszabályozások nem teszik lehetővé, hogy bárki csak úgy zenét sugározzon középhullámú frekvencián, hiszen ezért főállásban rádiók versengenek. Az autós FM-sugárzók esetén épp ezért kötött a teljesítmény, amit 500 mW-ban maximalizálnak. Ez pedig sajnos nem minden autónál elég arra, hogy a jel makulátlanul eljusson a sok esetben hátul, a csomagtartó környékén lévő antennához, és ennek a hangminőség látja kárát. A problémát tetézi, hogy számos autós kaszni egy Faraday-kalitkához hasonlóan árnyékol. Ezek az eszközök jellemzően az okoskészüléken tárolt zene meghallgatására jók, telefonálás esetén gond, hogy mikrofonnal ellátott verzió alig kapható. Ilyenkor a telefon mikrofonját kell használni, amit például a szélvédőre erősítünk, de ez nem tökéletes megoldás.

Ami tényleg segít

A Dension nevű cég eszközei adják az egyik legjobb választ erre a kérdéskörre. Ezek az autós kiegészítők ugyanis a szivargyújtón át az autó elektormos rendszerét használják antennaként, aminek következtében a korábban vázolt problémák nem állnak fenn. A jel simábban eljut az antennáig, és onnan a gépkocsi hangrendszerére. A tartók pedig mikrofonnal is rendelkeznek, úgyhogy nemcsak a zenehallgatás, hanem a telefonálás is megoldható a segítségükkel, ráadásul a költségek így jelentősen alacsonyabbak lehetnek, mint egy gyári Bluetooth-kihangosítás esetében.

Extraként tolatókamera

A jövő a beépíthető táblagépek irányába halad: nem elképzelhetetlen, hogy pár év múlva már jelentős mennyiségű gépjárműbe építenek be Android operációs rendszerrel felszerelt, táblagépnek tűnő okos eszközt, amely kiválthatja a fent említett tartókat, az autós rádiókat, a külön megvásárolt navigációs eszközöket, sőt, adott esetben a táblagépünket is, miközben a jármű felszereltségét egy tolatóradarral toldja meg. Ugyanis wireless technikával megjeleníti azt a képet, amelyet egy – a kocsi hátuljára szerelt – kamera küld neki.

Megosztás: