Hogy jelez | a kijelző?

Aki számára az IPS fogalma pont annyira ismeretlen, mint a passzív mátrixé, az olvasson tovább.

Az okostelefonok és táblagépek rendkívül összetett eszközök, sokféle szempontrendszer szerint osztályozható az, hogy a hardverük elég erőteljes-e ahhoz, hogy ellássa a feladatát. Az viszont biztos, hogy a kijelző az egyik legfontosabb komponens, hiszen az érintésérzékeny eszközöknél minden információ ezen található, a készülék használata közben mindenképp ez áll a középpontban. Ennek megfelelően az összes gyártó nagy hangsúlyt fektet arra, hogy szép színekkel rendelkező, napfényben is jól olvasható paneleket gyártson, de ezt olyan technológiákkal érik el, amelyek a legtöbb vásárló számára ismeretlenek. Vagy legalábbis eddig azok voltak.

Nézzünk a belsejébe!

A hordozható eszközökben (telefon, tablet, laptop) a kezdetek óta folyadékkristályos (LCD) kijelzők vannak. Ezek működésénél a cél az, hogy az alapesetben áttetsző folyadékkristályt rá lehessen bírni arra, hogy ne engedje át a fényt, hiszen így a különböző színű fényforrásokat a réteges struktúrájú kristályok mögé helyezve megoldható a kép előállítása. A megjelenítők tényleges működése közel sem olyan összetett, hogy azt józan ésszel ne lehessen felfogni, ahhoz viszont sajnos elég komplex, hogy túl hosszú legyen itt kifejteni. A konkrét típusok bemutatására viszont van hely.

A fekete sosem koromfekete

Az okostelefonoknál nagyon elterjedt az úgynevezett TN+film technológia, amit így leírva nagyon ritkán látunk, de ha egy specifikációban csak annyi szerepel, hogy TFT (esetleg TFT-LCD), akkor jó eséllyel ezzel van dolgunk. Egy viszonylag olcsón előállítható, legfeljebb 262 ezer színárnyalat megjelenítésére képes kijelzőtechnológiáról beszélünk, ami általában 110 fok körüli betekintési szöggel bír. Vertikális torzulása viszonylag nagy, azaz a panelek homogenitása nem túl jó, a széleken megfigyelhető a színek torzulása. További probléma vele, hogy az általa megjelenített fekete sosem tud koromfekete lenni.

Mélyebb színek, több áram

Épp ezért a drágább készülékeknél az IPS technológia elterjedetebb, amely gyönyörű, szinte tökéletes fekete színt tud produkálni, pixelhiba esetén pedig a TN+filmmel ellentétben nem fehér, hanem fekete pixelt ad, ami sokkal kevésbé zavaró. Hátránya, hogy felépítéséből adódóan működtetése több áramot igényel fent bemutatott társáénál, notebookokban és táblagépekben ezért is találkozni vele ritkábban, mint az okostelefonoknál.

Szín-te tökéletes, de ebbe is belekötnek

Egyre elterjedtebbek viszont az AMOLED-megjelenítők, amelyek működéséhez a természetből merítettek ihletet. A szentjánosbogarak párosodás előtt erős fénnyel világítanak, amiből a tudósok rájöttek, hogy bizonyos szerves anyagok feszültség hatására fényt bocsátanak ki (ezt hívják elektrolumineszcenciának). Erre az elvre épülnek ezek a megjelenítők. Fogyasztásuk rendkívül alacsony, tömegük szinte jelentéktelen, méretüket szinte kizárólag a hordozó üveg vagy műanyag lap nagysága határozza meg, fényerejük rendkívül nagy lehet, a betekintési szögük pedig 160 fok körül van. A felhasználók velük szemben kritikaként a sokszor természetellenesen élénk színeket hozzák fel.

Az e-bookok kijelzője

Érdekes technológia az E-ink, amely egészen más felépítésű, mint a fent felsorolt megoldások. Itt nem beszélhetünk egymáshoz közelítő töltéshordozókról, a kijelzőben ugyanis elfordulni képes kis golyók vannak, amelyek (leegyszerűsítve) egy része feketére, a másik fehérre festett. Ezek a pigmentált részecskék (kvázi a pixelek) elektromosság hatására képesek átrendeződni, így mutatva a képet. Legnagyobb előnye kis mérete, és az, hogy csak a mozgáskor (tehát a kép rajzolásakor) fogyaszt áramot, ugyanakkor színek megjelenítésére nem képes. E-könyvolvasókban előszeretettel használják, hiszen ott az olvasó percekig ugyanazt a képet (egy könyv oldalát) nézi.

Megosztás: