Feltámadhat | a Google Glass

A mostanában elhanyagolt okosszemüveghez firssítések és billentyűzet-egér támogatás is érkezett. Nem ártana egy teljes ráncfelvarrás sem.

Több évig tartó csend után, váratlanul szoftverfrissítés érkezett a Google Glasshoz, majd nem sokkal később bejelentettek egy kifejezetten ipari felhasználásra tervezett új hardvermodellt is. A vállalat egykor szépreményű okosszemüvegéről jó ideje nem hallottunk: a viselhető készülékek gyártása és forgalmazása közel két és fél évvel ezelőtt ért véget, és egyben a fejlesztésekért felelős Google Glass Explorer program is lezárult. Ekkor a projekt a rejtélyes Google X laborjaiból Tony Fadell alá vándorolt át, noha a fejlesztőcsapat, Ivy Ross vezetésével változatlan maradt. Az átköltöztetett fejlesztőbrigád feladata ekkortól már nem az eredeti – helyenként botrányokat is kavaró – Glass csiszolása, hanem az eszköz következő generációjának létrehozása volt – közölte a hwsw.

Még több tudás

Hogy most az eredeti, jó öt éves hardverek is elkezdtek életjeleket mutatni, arra utal, hogy a Google a 2015 eleje óta tartó hallgatás dacára nem engedte el a projektet. Az XE23 néven érkező frissítést, amely mind a szemüvegekre, mind pedig a hozzájuk tartozó társalkalmazásokra megérkezett, az Android Police saját készülékén is kipróbálta.

Az update néhány kijavított bugot, illetve teljesítményjavulást is hoz, a legérdekesebb azonban, hogy azzal a Glass már támogatja a Bluetooth beviteli eszközöket, így az egeret-billentyűzetet, illetve egy ezek kezelésére szolgáló új menüpontot is kapott, amely ha a platform netán ismét relevánssá válna, hasznos lehet a fejlesztők számára. A MyGlass alkalmazás is szintet lép, immár hivatalosan támogatja az Android 5.1-es verzióját, illetve a Notification Listener Service-t, amellyel az Android Wearhez hasonlóan megjeleníthetők a telefonon kapott értesítések – akár lezárt okostelefon mellett is, az appban ugyanis a frissítést követően kikapcsolható a Doze üzemmód.

Hangparancsok

Az Assistanttal azonban kéz nélkül, hangparancsokkal lenne vezérelhető az eszköz, ami sokkal természetesebb használatot biztosít, továbbá a Google, illetve az Amazon vagy Apple által mára határozottan körberajzolt, virtuális koncepcióba is illeszkedik, akárcsak a Google Home, Amazon Echo vagy épp az Apple megjelenés előtt álló HomePodja. A különbség értelemszerűen a hordozhatóság, illetve a nem (csak) hangalapú, de a kijelzőnek hála vizuális visszajelzések lehetősége.

A hangvezérlés segítségével egészen új felhasználási területeket is találtak az okosszemüvegnek, így például a bonyolult összeszerelési folyamatok (például a Boeingnél, a repülőgépek elektromos huzalozása) során is segíthet a kijelző azáltal, hogy folyamatosan pontos utasításokkal vezeti viselőjét, hova való a következő drót. Ezeken túl az orvosi rendelőben is helyet kaphat az új modell, ahol az orvosok segítségükkel sokkal több időt tölthetnek a páciensükkel, míg a szemüvegen keresztül egy távoli asszisztens segít lejegyzetelni az orvos diagnózisát, és előkeresni a korábbi leleteket.

 

Megosztás: