A felhő mesterei | aki kimarad, az lemarad!

Jelentősen hozzájárulhatnak egy-egy cég növekedésének és versenyképességének fokozásához a felhőalapú szolgáltatások.

A haladó szemléletű vállalatok egy nemrég megjelent, kisebb csoportja, az úgynevezett „felhőmesterek” olyan szintű fejlettséget értek el a felhőszolgáltatások terén, hogy teljesítményük jóval meghaladja versenytársaikét. Átlagosan ugyanis alkalmazásaik 70 százalékát emelték egy-egy felhő alapú rendszerbe – derül ki a Longitude felméréséből, amelyben több mint 700 informatikus véleményére voltak kíváncsiak.

A válaszadók 12 százalékát jelentő „felhő mesterek” sokkal inkább az adatokra támaszkodnak, innovatívabbak, továbbá az ügyféligényekre is sokkal gyorsabban tudnak reagálni. Ők érték el a legnagyobb növekedést a teljesítmény és a versenyképesség terén. Ezek a vállalatok képesek maguk mögött hagyni versenytársaikat, ezzel jelentősen megosztva az iparágakat, amelyekben működnek. A lemaradók szimplán próbálnak felzárkózni, annak ellenére, hogy többségük rendelkezik valamilyen felhőstratégiával és annak bevezetése folyamatban van vállalataiknál

Érdekes módon a megkérdezett IT szakemberek több mint harmada (35%) állította, hogy teljesen kiforrott és nagyrészt bevezetett felhő stratégiával rendelkezik, közülük viszont csupán 18 százalék sorolható a „felhő mesterek” táborába. Ez az arány jól mutatja a különbséget a között, hogy a vállalatok mit állítanak magukról, és hogy valójában miként működnek. Magáról a felhőstratégiáról még többen (43 százalék) állították, hogy jól haladnak annak bevezetésével, ezzel szemben a válaszadók ötöde arról számolt be, hogy gyerekcipőben járnak még a felhőtechnológia terén.

Mesterséges intelligencia és automatizáció

Nem a felhő azonban az egyetlen technológiai beruházás, amire a vállalatoknak 2018-ban gondolniuk kell. Az Oracle a fentiekkel kapcsolatban azt közölte, hogy az előrelátó vállalatok igyekeznek az újévben kihasználni az innovatív technológiákban rejlő lehetőségeket, mint például a mesterséges intelligencia (AI), a gépi tanulás vagy az automatizáció. Az IT-vezetők több mint negyede úgy vélekedett, hogy ez utóbbinak fontos szerepe van üzleti szempontból, és csak másodsorban említették annak jelentőségét, hogy a vállalat ezáltal képes lehet többplatformos szolgáltatásokat nyújtani.

A megkérdezett szakemberek ötöde tartotta fontosnak a mesterséges intelligenciát és a gépi tanulást a vállalatán belül. A számítástechnikai vállalat szerint az idén a „felhőmesterek” és a mögöttük lemaradók között még tovább nőhet a szakadék. Az már most is látható, hogy a legnagyobb tapasztalattal rendelkezők tudják a leggyorsabban kihasználni az új vállalati technológiák előnyeit és az új fejlesztési módszereket, képesek ezekkel lenyűgözni az ügyfeleiket, vagy olyan léptékű versenyelőnyt alakítanak ki, amellyel kitűnhetnek a többiek közül.

A gyors piacra jutás egyrészt a tapasztalaton múlik, hogy hogyan tudja egy vállalat adaptálni az újabb technológiákat, másrészt pedig hogy a megfelelő felhőplatformba, -infrastruktúrába és -eszközökbe invesztál-e. Aki most nem zárkózik fel, akár végleg háttérbe szorulhat a piaci versenyben.

Megosztás: