Vállalkozásbarát | adópolitika

Elfogadta az Országgyűlés a 2018-as költségvetést. Nemcsak a családok, a vállalkozók és az adózók is jobban járnak majd.

Az Országgyűlés megtárgyalta és a nyár elejére elfogadta a 2018. évi költségvetést. Ez így már a harmadik olyan esztendő, amikor a családok, a vállalkozások és minden érintett fél évvel a hatálybalépés előtt megismerheti a tervezett gazdaság- és társadalompolitikai intézkedéseket. Jövőre minden ember ismételten léphet egyet előre a saját életében, ezzel együtt pedig Magyarország is tovább erősödik – közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a jövő évi büdzsé elfogadása után.

Bérfejlesztések

A 2018-as költségvetés 4,3%-os gazdasági növekedéssel és 2,4%-os államháztartási hiánnyal számol az infláció 3%-os szintje és az államadósság arányának további csökkentése mellett – ismertette a szakminiszter. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezetője kiemelte: a kormány célja változatlanul az, hogy a magyar gazdaság teljesítményéből származó pozitívumokat a társadalom valamennyi rétege megtapasztalhassa. A költségvetés ennek nyomán minden szakpolitikai területnek több százmilliárdos többletforrást juttat, soha nem látott mértékben támogatja az otthonteremtést és gyermekvállalást, míg a bérfejlesztéseknek és adócsökkentéseknek köszönhetően egyaránt javul a munkából élők helyzete és a hazai vállalkozások versenyképessége.

Adócsökkentések

Az adócsökkentéseknek köszönhetően jövőre 260 milliárd forint marad a családoknál és a vállalkozásoknál. A benyújtott módosítók közül csak olyanok kaphattak támogatást, amelyek nem veszélyeztették a költségvetés stabilitását. A kulturális és szociális szférának juttatott, illetve a gazdaságfejlesztésre fordított többletforrások mellett kiemelkedik a népesedéspolitikai intézkedéscsomag közel 20 milliárdos összege – mondta el a tárcavezető. Ezek alapján többek között az állam átvállal a jelzáloghitellel rendelkező családok tartozásából, három vagy több gyermek esetén elengedi az anyák diákhitel-tartozását, egy évvel meghosszabbítja a diplomás nők gyedre való jogosultságát, az anyasági támogatást és a babakötvényt elérhetővé teszi a határon túl élő magyarok számára, bölcsődefejlesztési programot indít.

Adóbevallás

A személyi jövedelemadóhoz hasonlóan a jövedéki adóbevallás tervezetét is a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) készíti el 2018-tól, miután július elsején hatályba lép az új jövedékiadó-törvény. Július 1-jén vezetik be az elektronizált jövedéki rendszert, amely példaértékű lehet Európában – olvasható az NGM közleményében. A számítások szerint a több mint 17 ezer érintett vállalkozás a jövedéki ügyeit a lehető legegyszerűbben, elektronikusan intézheti.

Megszűnik a papíralapú nyilvántartás-vezetés és adatszolgáltatás, minden információ elektronikusan jut el a vámhivatalhoz – hívta fel a figyelmet. A jövedéki adóbevalláshoz rendelkezésére álló adatról a NAV legkésőbb a bevallás benyújtási határideje előtt 10 nappal tájékoztatja a vállalkozót, akinek így elegendő ideje lesz a bevallása esetleges kiegészítésére.

A vállalkozók partnerként kezelését az ügyfélbarát NAV mellett az a garanciális szabály is biztosítja, amely szerint a gazdálkodók számára terhesebb folyamatos pénzügyőri jelenlétet vagy egyéb többlet-kötelezettséget csak határozattal lehet korlátozott ideig elrendelni, ezzel megnyílik a gazdálkodók jogorvoslati lehetősége. A szigorú szankciók alól pedig mentesülhetnek a vállalkozók, ha bizonyítják, hogy az adott helyzetben elvárható körültekintéssel jártak el.

Megosztás: