Protokoll tippek | Hogyan tárgyaljon Szlovákiában?

A szlovák partnerek nagyra értékelik a profizmust, jól kidolgozott, komoly prezentációval nagyot lendíthetünk az üzleten.

Röviden: Szlovákiában az üzleti életben egyre fontosabbnak tartják jegyzőkönyvbe foglalni, ami a megbeszélésen elhangzik, és bár számít az adott szó, általában az írásos szerződéshez ragaszkodnak, még többszöri együttműködés után is.

Hasznos infók:

Az első találkozás kötetlenebb beszélgetéssel indul, amelyben mindkét fél kicsit bemutatja saját magát és cégét, illetve jövetelének okát. Jó benyomást kelthet, ha megtanulunk pár napszaknak megfelelő köszönést:

Dobré rano! / Jó reggelt!
Dobry den! / Jó napot!
Dobru noc! / Jó estét!

Fegyelmezett partnerek

A menedzsereket általában a kisebb és a nagyobb szlovákiai cégeknél is tréningekre küldik, ahol menedzsmentprotokollt, tárgyalási technikákat sajátítanak el. Talán ez is hozzájárul ahhoz, hogy az egyébként is kissé konzervatív szlovák üzletembereket sokkal inkább a hivatalos fegyelem jellemzi, semmint a laza közvetlenség.

Javasolt fizetési módok

Magas a nyitva szállítások részaránya, ami ugyan pénzt és időt takarít meg, de rendkívül bizalmas partneri kapcsolatot és megbízható partnereket igényel, s nem elégséges az egyszeri vagy esetleg többszöri biztos fizetés. Itt feltétlenül részletes információt kell szerezni a partnerről, s célszerű legalább valamilyen garanciát (csekk, váltó, letét, zálogjog) biztosítani.

Az okmányos fizetési módok közül a nagyobb volumenű szállításoknál, illetve a nagyobb cégeknél továbbra is használják az akkreditívet, s csak kisebb mértékben az okmányos inkasszót, aminek feltehetően az az oka, hogy ha már biztonságos fizetési módot kell alkalmazni a nemfizetés elkerülésére, akkor a legbiztonságosabbat próbálják ki.

Fehér asztalnál

A tárgyalás időzítése a partnertől függ, nincsenek preferált időszakok, sem helyszínek. Első alkalommal gyakran hivatalos közeget javasolnak, a cég irodáját, tárgyalóját, de nem ritka az sem, hogy már ilyenkor is egy kellemes és elegáns kávéházat jelölnek meg a találkozó helyszínéül.

Tabutémák a megbeszélésen

A tárgyalások szünetében lehetőleg kerüljük a szlovák–magyar politikai helyzet témáját, ez a szlovák fél számára is rendkívül kényes téma, tapintatlanság szóba hozni. Szívesen beszélnek viszont a sportról, különösen nagyra értékelik, ha a partner tisztában van a szlovák sportolók sikereivel.

A magyar ajkú cégvezetőkkel, vállalkozókkal anyanyelvünkön is tárgyalhatunk, ez sok esetben megkönnyíti az üzletkötést. Igaz, előfordulhat olyan helyzet is, hogy a delegációnak csak egy-egy tagja beszéli nyelvünket.

A szlovákiai üzletek előkészítésénél a személyes kapcsolatok dominálnak, de nagy jelentősége van egy-egy közvetítő beiktatásának is.

Megosztás: