Nyugodt pihenés | Vakációzzon jogviták nélkül!

A nyári szabadságolásokkal kapcsolatban különös hangsúlyt kell helyezni bizonyos előírásokra, melyek tipikusan jogviták forrásai. Változtak az előírások!

A szabadság a munkában töltött idő és nem a munkaviszony hossza alapján jár, azaz minden munkavállaló jogosult a munkában töltött ideje alapján szabadságra, melynek célja a munkavállaló regenerálódása. A munkában töltött idő azonban nem azonos a munkaviszony hosszával. Többek között munkában töltött időnek minősülnek a munkaidő-beosztás alapján történő munkavégzési kötelezettség alóli mentesülés, a szabadság, a szülési szabadság teljes időtartama, a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság első hat hónapja, továbbá a munkaviszonyra vonatkozó szabályban meghatározott esetek tartama – olvasható a KRS ügyvédi iroda tanulmányában.

Felmondási idő

A munkában töltött időnek számít a felmondási idő is, melynek része a munkavégzés alóli mentesítés tartama. A munkavégzés alól ugyanis a munkavállalót a kívánságának megfelelően – legfeljebb két részletben – kell felmenteni. Ennek idejére a munkavállalót távolléti díj is megilleti. Ebben az esetben tehát a munkavégzés alóli mentesítés időtartama szabadságra való jogosultságot is keletkeztet, hiszen a mentesítésre a munkaviszonyra vonatkozó szabály alapján kerül sor. Más azonban a helyzet akkor, ha a munkáltató úgy dönt, hogy a munkavállalót a felmondási idő egészére mentesíti a munkavégzés alól. A kérdés tehát az, hogy a munkáltató döntése is a munkaviszonyra vonatkozó szabály alapján történő mentesülésnek minősül(het)-e.

Viszont egy korábbi törvény egyértelműen kimondta, hogy munkában töltött időnek minősül minden olyan időtartam, amelyre átlagkereset vagy távolléti díj jár. S habár továbbra is távolléti díj jár a munkavégzés alóli kötelező felmentés időszakára, a szabadságra való jogosultság már nem ehhez a feltételhez kötött.

Új állásfoglalás

A Nemzetgazdasági Minisztérium is állást foglalt, hiszen az újabb törvény felülírta a régi jogszabályt. E szerint: az egyszerűsített foglalkoztatás, alkalmi munkavállalás egy sajátos jellegű, atipikus munkaviszony, melyben a munkavállalót szabadság illeti meg, azt azonban számára a tipikusan rövid időtartamú, sok esetben időszakos munkavégzési kötelezettségre tekintettel, nem kell kiadni. A szabadság mértéke, melyet minden esetben a bejelentett időszakok vonatkozásában kell csupán vizsgálni, az általános szabályok szerint állapítandó meg.

Alkalmi munkavállalás esetében így a bejelentett időtartam rövidségére tekintettel (maximum 5 nap) a munkavállalót szabadság sem illetheti meg, hiszen az arányosított szabadság elenyészik. Idénymunka esetében ugyanakkor előállhat az a helyzet, hogy a munkavállaló hosszabb időtartamú szabadságot szerezhet. Ezt a szabadságot a munkáltató kiadhatja, de arra nem köteles. A munkaviszony megszűnésekor azonban ez a szabadság megváltandó, amennyiben a kiadására nem került sor. A szabadság megváltására hasonlóképpen az általános szabályok vonatkoznak. A törvény szövegéből azonban nem egyértelmű, hogy a szabadságmegváltás időtartamára terheli-e a munkáltatót közteherviselési kötelezettség. Egyszerűsített foglalkoztatásban foglalkoztatott munkavállaló esetében a munkáltató által fizetendő közteher mértéke a munkaviszony minden naptári napjára munkavállalónként 500 forint, alkalmi munkavállalás esetén pedig a munkaviszony minden naptári napjára munkavállalónként 1000 forint.

A Nemzetgazdasági Minisztérium állásfoglalása alapján szabadságmegváltás esetében is tételes közteherviselési kötelezettség keletkezik, mivel a közteherviselési kötelezettség a munkaviszony minden naptári napjára, és nem csupán a munkavégzéssel érintett napokra vonatkozik.

Az állásfoglalás kötelező erővel nem bír, ugyanakkor az adóhatóság gyakorlata vonatkozásában iránymutatásul szolgálhat. Tehát a nyári szabadságolási jogviták megelőzése érdekében mindenképpen érdemes tájékozódni a jogszabályváltozásokról.

Megosztás: