Magasabb fizetések | kellenek

Több mint 10 százalékos, kétlépcsős minimálbér-emelési és 16 százalékos szakmai bérminimumot javasol a munkavállalói érdekképviselet.

Nem változtatott a jövő évi, több mint 10 százalékos minimálbér-emelési követelésén a mintegy 150 ezer tagot képviselő Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ). Az érdekképviselet ezért cáfolja, miszerint a szakszervezetek közös álláspontja lenne a Munkástanácsok Országos Szövetsége által közzétett 8 százalékos javaslat – olvasható a MASZSZ közleményében.

A szövetség szerint a 8 százalék csúfos visszalépés lenne, főleg azok után, hogy korábban a konföderációk közösen alakították ki a 10,5 és a 12 százalékos, kétlépcsős minimálbér-emelési- és a 16 százalékos szakmai bérminimumra vonatkozó javaslatot. A MASZSZ azonban nemcsak a megállapodás, hanem saját szakmai meggyőződése miatt is tartja magát a korábban is közzétett számokhoz, mert úgy véli, csak így teljesülhet a cél: a minimálbér nettó összege 2018-ra elérje a létminimumot. Ehhez a szakszervezet a jelenlegi adó-terheket vette alapul.

A Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) járulék- és más adóterhek csökkentésére irányuló javaslatát viszont a MASZSZ alapvetően támogatja, de csak abban az esetben, ha az nem a munkáltatóknak hoz plusz hasznot, hanem nettó béremelést eredményez a munkavállalóknak. A konföderáció szerint meg kell fontolni a személyi jövedelemadó mértékének csökkentését, mert ez a leghatékonyabb módja az átlagtól messze leszakadt bérek felzárkóztatásának.

Érdemi béremelés nélkül az egyre tragikusabb munkaerőhiányt sem lehet megszüntetni. Az érdekképviseletek szorgalmazzák egy foglalkoztatási kódex összeállítását is, ám feltételekkel: az kizárólag a hazai munkavállalók pozíciójának megerősítését szolgálhatja. A Magyar Szakszervezeti Szövetség kezdeményezi a munkáltatói szövetségeknél és a többi konföderációnál is, hogy közösen fogalmazzák meg ezt a foglalkoztatói kódexet, amelyben pontosan részleteznék a munkáltatói viselkedési szabályokat, meghatároznák a munkakörülmények elvárható színvonalát, rögzítenék a munkahelyi hűségprogramokat és a külföldi vendégmunkások tömeges alkalmazásával kapcsolatos normákat.

A foglalkoztatói kódexhez a munkáltatói szervezetek, egyes foglalkoztatók önkéntes alapon csatlakozhatnának.

Megosztás: