Így orvosolhatók | a kezdő vállalkozások nehézségei

A frissen indult cégeknek számos feladattal, kötelezettséggel és ezek között kisebb-nagyobb méretű nehézségekkel is szembe kell nézni.

A legtöbb esetben komoly veszélyt jelent, ha a tulajdonosok vagy vezetőiók nincsenek tisztában azzal, milyen kockázatokkal, milyen nehézségekkel kell számolniuk. Amennyiben ezek közül valamelyik bekövetkezik, nem tudják, hogy lehet azt kezelni, elhárítani. Ezért nagyon fontos, hogy ezeket is átgondolják, összegezzék.

Költségelemzés

Az egyik legfontosabb dolog, hogy a vállalkozó tisztában legyen azzal, hogy induláskor, és az első pár hónapban – amíg elegendő bevételhez nem jut – milyen, és mennyi kiadással kell számolnia. A vállalkozások költségei leegyszerűsítve két csoportra bonthatók: az egyszeri, indítással kapcsolatos kiadásokra, és azokra a tételekre, amelyek majd folyamatosan megjelennek, vagyis állandóan fizetendő tételek. Továbbá a folyamatos költségek között is lesznek az üzletmenettől függetlenül állandó, és lesznek annak függvényében változó kiadások.

Alapos felkészülés

A vállalkozások kockázatkezelésének kézben tartására a szakértők gyakran az úgynevezett SWOT-elemzést ajánlják. A módszer angol mozaikszó neve magában hordozza a gyakorlat lényegét: Strengths (erősségek), Weaknesses (gyengeségek), Opportunities (lehetőségek) és Threats (veszélyek).

Az összegzés lényege, hogy a vállalkozó/tulajdonos mind a négy ponthoz összegyűjti, miben jó és miben gyenge, illetve milyen veszélyekkel kell számolnia. Erőssége lehet egy vállalkozásnak, ha nincs konkurencia a közelben, vagy szaktudása a témában kiemelkedő, és ezt a piac is elismeri. Gyengeség lehet, ha kevés a tőkéje, vagy még nem, esetleg csak kevesen ismerik a piacon. Lehetőség lehet például, ha az adott társaság olyan iparágban tevékenykedik, amely ma még kevéssé ismert, de a kereslet várhatóan növekszik és idővel több megrendeléshez is jut majd. E kategóriába tartoznak tipikusan a zöld energiával, a különböző energiatakarékosságot szolgáló építési megoldásokkal foglalkozó cégek. Veszély lehet ugyanakkor, ha váratlanul belép a piacra egy olcsó versenytárs, a vállalkozás egyik fontos beszállítója, vagy akitől a társaság rendszeresen alapanyagot vesz, hirtelen árat emel.

Ha az induló vállalkozás mindezeket összeírta, összerendezettebben látja majd, melyek azok a dolgok, amelyek ellen tehet, és melyek azok a tényezők, amelyekhez csak alkalmazkodni tud. A beszállító hirtelen áremelései ellen úgy lehet védekezni, hogy a vezetés más, olcsóbb forrás után néz, vagy folyamatosan több helyről is kér ajánlatot. Ellenben, ha hirtelen új versenytárs lép a piacra, azt megakadályozni nem lehet, csak remélni, hogy nem viszi el a vevőket. Amennyiben ez mégis bekövetkezne, akkor a következő lépés megtalálni annak a módját, honnan lehet újakat szerezni.

Amennyiben a vállalkozás ezt az elemzést kellő alapossággal elvégzi, remélhetőleg minél kevesebb olyan kedvezőtlen változás lesz a cég életében, melyre ne tudna gyorsan és felkészülten reagálni. Ám ha úgy látja a tulajdonos/ vezetőség, hogy túl sok az olyan bizonytalansági tényező, amelyekre nincs ráhatásuk, és ezek a jövőben veszélyt jelenthetnek a vállalkozásra, akkor vagy keressenek más üzleti lehetőséget, vagy a lehető legkörültekintőbben járjanak el a vállalkozásuk indítása során.

Merjen tanácsot kérni!

Akármennyire is körültekintő és óvatos a piacra lépő vállalkozás, érdemes az indulás előtt tanácsadást igénybe venni. Egy jó tanácsadó ugyanis a vállalkozóval/ tulajdonossal együtt gondolkozva segíthet a szükséges üzleti tervezést elvégezni, ezáltal időt, energiát és pénzt lehet megtakarítani. Emellett egy jó tanácsadó segít az előrelátásban, továbbá abban, hogy az induló cég felkészültebben tudjon a felmerülő problémákra reagálni.

Továbbá – nem mellékesen – felkészíti a vállalkozást arra abban, hogy már az indulásától kezdve optimálisan, jól megszervezetten működjön. Így a társaság vezetőjének több ideje jut arra, ami a legfontosabb: üzletszerzésre, ezáltal arra, hogy cégének bevételt szerezzen.

Megosztás: