Nyitott irodák | Felszabadítja, vagy inkább visszafogja az ötletelést?

Sok modern startup élteti a nyitott irodákat, az ott dolgozók mégis sokszor fojtogatva érzik magukat bennük. Mi lehet a probléma?

Számos kutatás igazolja, hogy a nyitott irodákban sokkal lassabban halad a munka, mint a külön helyiségekre osztott munkahelyen. Az egymáshoz túl közel ülő dolgozók sokszor alig tudnak koncentrálni a többiek zaja miatt, és még ha beszélgetnek is egymással, az esetek többségében nem a munkáról, hanem személyes dolgokról. Arról nem is beszélve, hogy a folyton egy légtérben lévők között sokkal gyorsabban terjednek a betegségek is, így a nyitott irodák a betegség okán kivett napok számát is növelik.

Az Vox egy videóban foglalta össze, hol csúszhatott félre a korábbi szigorúan rendezett munkahelyeket felváltó, kreativitást ösztönző irodaterv gondolata.

Rövid történelem

Már egész a 18-19. század környékétől kezdve jelen volt a nyitott iroda gondolata, hiszen a postákon, távíróközpontokban egy térben végezték a munkát az emberek. Ezek után a kora huszadik századig kellett várni, amikor is a híres amerikai építész, Frank Lloyd Wright megtervezte Wisconsinba az SC Johnson vegyipari vállalat székházát.

Az építész által fasisztának nevezett kocka formáját teljesen el akarta vetni, ezért katedrálisra emlékeztető, nagy belmagasságú, egybenyitott tereket használt. Az asztalok kényelmes távolságra voltak egymástól, a szinte félelmetesen vékony oszlopok pedig a nappali fényt áteresztő plafont több méter magasságban tartották. Az iroda állítólag annyira jó munkahelynek bizonyult, hogy a dolgozók este alig akartak hazamenni onnan.

wright_irodaFotó: James Russell

Csak néhány évtizedre volt szükség, hogy az egykor zseniális ötletben a cégek hamar meglássák a költséghatékonyságot, és átültessék saját céljaikra. Természetesen a hatékonyság nevében az asztalokat egyre közelebb tolták egymáshoz, a plafon egyre alacsonyabbra került, a fényeket pedig neonra cserélték. Így lett az egykor felszabadítóan kreatív nyitott irodákból zajos káosz.

Irodai karámok

Ennek a problémának a megoldására született meg az ötvenes években a Burolandschaft-mozgalom. Ennek célja az volt, hogy a szigorú sorokba rendezett asztalokat organikusan elrendezett munkaállomásokra cseréljék, így engedve utat az ötletek áramlásának. A mozgalom jeles alakjaiként érdemes megemlíteni a német Quickbornban dolgozó Eberhard és Wolfgang Schnellét.

A hatvanas évekre a mozgalom az Egyesült Államokba is eljutott, a michigani Herman Miller bútorgyártó ekkor mutatta be az úgynevezett „Action Office” irodai berendezéseit. A megoldás eredeti célja az volt, hogy a nyitott iroda elrendezése rugalmas maradjon, és alacsony, de mozgatható falakkal tetszőlegesen lehessen különböző elválasztásokat kialakítani.

Ezt a megoldást, ugyanúgy, mint Wright ötletét, eltorzította a mindenek felett álló hatékonyság: az organikus, görbe vonalakban elrendezett falakat kis négyzetekben állították fel, és néhány évtizeden belül általános kép volt a nagyvállalatoknál a szűk irodai karámokban, kellemetlen neonfények alatt dolgozóktól hemzsegő munkahelyek képe.

Mi hát a tanulság? A nyitott irodai elrendezés valóban képes arra, hogy serkentse az együttműködést, szabad utat adjon a gondolatoknak, és hatékonnyá tegye a közös munkavégzést. Ez viszont csak abban az esetben igaz, ha hajlandóak vagyunk szem előtt tartani az eredeti elképzelést, nem ültetjük túl közel a dolgozókat egymáshoz, és hagyunk helyet a rugalmasságnak is. E nélkül csak addig másoljuk a nagy építészek és belsőépítészek terveit, míg kiveszik belőle a lényeg.

Megosztás: