Mi is hozzájárultunk | a Jedik tündökléséhez

Elég csak elemet vagy tejet vennünk, és máris áldoztunk George Lucas, illetve elsősorban a Disney filmstúdió oltárán.

Ha pedig ehhez még azt is hozzátesszük, hogy A Star Wars: Az ébredő Erőt több mint 282 ezer ember nézte meg a magyarországi bemutató első hétvégéjén, akkor már végképp elmondhatjuk: mi, magyarok is hozzájárultunk a film gazdasági sikertörténetéhez.

Egy-egy magyar gyártó vagy kereskedő több 10, vagy akár 100 millió forintot is megadott azért, hogy a termékére biggyeszthesse a rajongókat lázba hozó logót, amit végső soron persze a vevőkkel fizettet meg. A Disney filmstúdió a magyar vámhatóság fokozott ellenőrzését kérte, hogy megakadályozza az unión kívüli, úgynevezett harmadik országból – döntően Kínából – származó hamisítványok behozatalát és piacra kerülését az Európai Unióban. Ha egy ilyen kérelem alapján jogsértő terméket találnak, akkor azt megsemmisítik, illetve a védjegy jogosultja szabálysértési vagy büntető eljárást, illetve polgári peres eljárást indíthat.

Az, hogy a hazai piac viszonylag tisztának volt mondható, egyéves előkészítő munka eredménye. A Walt Disney Magyarország sorra kötötte a magyar gyártókkal és forgalmazókkal a licencszerződéseket. Pedig nem két fillér egy ilyen üzlet. Euróban számolva 5-6 számjegyű egy-egy megállapodás, amely mindössze egy évre szól.

A Disney végső célja az, hogy ezeknek a reklámtermékeknek az eladásából a következő egy évben mintegy 5 milliárd dollárt söpörjön be. Ezzel részben letudhatja azt a befektetést, amellyel a jogokhoz jutott, hiszen az eredetileg a Lucasfilmé volt, vagyis a Star Warst megalkotó George Lucas cégéé. Ezt a társaságot azonban a Disney 2012-ben megvásárolta, méghozzá 4,1 milliárd dollárért.

Ha veszünk egy Disney-védjeggyel ellátott Yodát, akkor még mindig ennek a megtérülését segítjük elő. Igaz, a buliban még benne van az egyik legnagyobb amerikai játékgyártó, a Hasbro is, miután a Disney 2020-ig meghosszabbította a jogot, hogy ez a cég gyárthassa a Star Wars játékfiguráit.

Hogy mitől ez az őrületes siker? Az Economist című brit hetilap elemzése szerint három dolognak köszönhető, hogy a modern mítoszgyártás totálisan elvarázsolja a vásárlókat. Egyrészt a görög-római és az északi mitológia világának mesemondásán alapszik, másrészt a számítógépes animáció technológiája kábítja el a nézőket, harmadrészt pedig a fizikai valóságban létező, kézzel fogható játékok. Ez utóbbiakból a Star Wars-jogok tulajdonosai 1977 óta már több mint 32 milliárd dollárért forgalmaztak.

Megosztás: