Mesés ígéretek és taszító érzések: | ez Afrika

Évek óta a befektetők célkeresztjében a kontinens, amely az évszázados mélypontról hihetetlen fejlődés előtt állhat.

November közepén a Nílus forrásvidékén egy üzletemberekből álló csoport ebédelt a folyó partján. Azt próbálták elérni, hogy magyar vállalkozók üzleteket köthessenek Ugandában. Tárgyaltak Charles Peter Mayigával, a Buganda Királyság miniszterelnökével, aki az afrikai ország mintegy 60 százalékát lefedő királyság ügyeiért felel, és Sebuwufu Rolanddal, a királyság befektetési vezetőjével.

Olyan, mintha egy mese lenne, pedig nem, ez a valóság: már konkrét üzletekről is tárgyaltak a magyar cégek, közöttük is elsősorban az informatikai és a közlekedési technológiákkal foglalkozó vállalatok képviselői. Hamarosan pedig az energetikai ágazat is megnyílik, hiszen a közép-afrikai országban nemrég olajat találtak.

Ugandában ráadásul működik egy magyar mintagazdaság és lepárló üzem, ahol helyi alapanyagokból készítenek pálinkát. Magyar pénzügyi szolgáltatók is megjelentek már az országban, és egy magyar kórház is épül Ugandában. És ez még csak egyetlen ország a több mint egymilliárdos népességű kontinens félszáz államából.

Az elmúlt években azért került Afrika a befektetők célkeresztjébe, mert az évszázados mélypontról hihetetlen fejlődés előtt állhat a kontinens. Az elmúlt hónapok menekültáradata azonban új szempontokra is felhívta a figyelmet, ami végeredményben ugyancsak az afrikai fejlesztéseket inspirálhatja.

A Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Intézetének tudományos munkatársa, Biedermann Zsuzsanna azt mondja, nem a szegény országok legszegényebbjei indulnak útnak, ugyanis ők nem tudnák megfizetni az embercsempészek által követelt díjakat. Éppen ezért az Európába érkezők általában magasabban képzettek, mint ami a hazájuk lakosságát jellemzi.

A kibocsátó országokban sokszor egyidejűleg több tényező is kivándorlásra ösztönzi az ott élőket. Az elmúlt egy évtizedben belső konfliktusokkal szembesült Szudán és Dél-Szudán, Szomália, Mali és Nigéria. A Száhel-övezeti országokban (Szenegál, Mauritánia, Mali, Niger, Csád, Szudán, Eritrea, Etiópia) súlyos problémát jelent az elsivatagosodás, a Szahara dél felé terjeszkedik, a Csád-tó kiszáradóban. Az elmúlt években a terrorista szervezetek is megerősödtek, csakúgy mint a drog- és embercsempész hálózatok. Elnyomó rezsimek jellemzik egyebek között Eritreát, Csádot és Etiópiát – sorolja az okokat a kutató.

Az afrikai elvándorlás kulcsa talán mégis inkább a gazdasági kilátástalanság. A szubszaharai afrikai országok nagy részében a korrupt kormányok képtelenek elegendő számú munkahelyet teremteni a dinamikusan növekvő létszámú lakosság számára. A Nemzetközi Valutaalap becslései szerint 2010 és 2035 között Afrikában 450 millió új szereplő lép be a munkaerőpiacra: tehát a szubszaharai Afrika előtt álló legnagyobb kihívás napjainkban a munkahelyek teremtése.

Ebben viszont egymásra találhatnak az afrikai és a fejlett világ országai, köztük Magyarország befektetői, akik viszont éppen olcsó munkaerőt keresnek tőkéjük nagyobb jövedelmezőségének reményében.

És hogy egyáltalán mi keresnivalónk van Afrikában? Hát, nem elsősorban az arany, mert mire hozzáértő módon igazgatnánk a bányánkat, lehet, hogy lezuhan a nyersanyag ára, mint ahogy néhány évvel ezelőtt a magyarokkal történt. A kontinens ismerői azt mondják, legfőképp a tudásunkat vihetjük ki, vagyis azt, hogy mit hogyan kell csinálni. A legnagyobb bizniszekbe ugyanis még állami szereplőként is nehéz belefolyni. Ezek azok az üzletek, amelyek a tőkeerős nagyhatalmak között oszlanak el: a bányászat, az olajipar, az infrastrukturális beruházások.

Jó helyen kapiskálunk ugyanakkor az élelmiszeriparban, mezőgazdaságban. Kongóban például leszedik a gyümölcsöt, majd elviszik egy másik országba, hogy feldolgozzák, és onnan kerül vissza konzervként a termés a hazájába. A magyar állam által üzemeltetett kereskedőházaknál a következőkben gondolkoznak:

  • Ghánában a fellendülőben lévő arany- és más bányakincsek kitermeléséhez szükséges technológiák és mérnöki tudás; kikötői berendezések és a logisztikai infrastruktúra fejlesztéséhez szükséges tudás
  • Marokkóban klasszikus építőipari mérnöki szolgáltatások (pl. sportlétesítmények tervezése), közlekedési infrastruktúra fejlesztése
  • Botswanában a bányászathoz kapcsolódó fejlesztések mellett könnyűipari beruházásokhoz kapcsolódó mérnöki tudás
  • Dél-Afrikában autóipari alkatrészek, ezek gyártáshoz szükséges szerszámgépek, informatikai szolgáltatások, biztonságtechnika tűnik eladhatónak.

Afrikába könnyű beleszeretni, de az adatok sokszor kijózanítóak. Az egy főre jutó GDP még a nyersanyagokban gazdag országokban sem közelíti meg a magyarországi mértéket, mert vagy túl sokan vannak, mint például Nigériában, vagy szétesett az államszervezet, ami például a kőolaj-kitermelésével ugyancsak jelentős pozíciókat szerző Líbiára volt jellemző az elmúlt években.

Botswana titka ugyancsak a nyersanyag, méghozzá a gyémánt, amelyről már most tudni lehet, hogy néhány éven belül kifogy a bányákból. Addig is az afrikai Dubajt építgeti a méreteiben nem kicsi, ám lakosságszámát tekintve Budapestnyi ország. Ezekben az országokban már szépen növekszik a középosztály, amely fogyasztani kezdett, és a minőséget is nézi. Etiópia viszont, ahol ugyancsak kereskedőházat nyitna a magyar állam, a világ egyik legszegényebb országa.

És ha ez nem lenne elég, a magyar üzletembereknek meg kell küzdeniük a korrupcióval, az egészen más típusú gondolkodással is. Az államigazgatásban és a törzsi szinten is megvannak azok az elvárt ajándékok, amelyek alaposan megdrágítják az üzletet. Akinek pedig nincs elég tapasztalata, azt mazsolának nézik: hiába fizet, nem intéznek semmit.

Megosztás: