Fülhallgatók | aranyárban

A minőségnek ára van. Akár 340 ezer forintot is elkérhetnek a gyártók egy-egy prémium kategóriás termékért.

Beyerdynamic

A Xelento fantázianevű fülhallgató Bluetooth-támogatású változatával is színre lépett a Beyerdynamic (Beyer). Az új modell elméletileg ugyanazt tudja, mint az elődje, tehát ez is a gyártó által Tesla technológiának nevezett elvre épül: a hangszóróban apró, gyűrű alakú mágneseket helyeztek el. A Beyer szerint a frekvenciaátvitel 8 Hz és 48 KHz közé esik, és a basszus hangok megszólaltatása is tökéletesen tiszta, valamint erőteljes, mindez 340 ezer forintba kerül.

Cserébe a modell rendelkezik saját kezelőpanellel, az akkumulátor és a Bluetooth-adapter pedig egy külön kis hengerben kapott helyet, ami egy rövid vezeték alján lóg, és ahhoz egy 3,5 mm-es jack segítségével csatlakoztatható. Ennek a megoldásnak megvan az az előnye, hogy a Xelento akkor is használható marad, ha az akkumulátor lemerülne, hiszen ilyenkor szimplán rádugható egy telefonra, vagy lejátszóra. Viszont az is igaz, hogy sportolás, mozgás közben zavaró lehet a lifegő alumínium henger.

CKR

Örülhetünk a frissített CKR-szériának, melynek csúcsmodellje a CKR100iS. A fülhallgató titánból készült, házán belül alumínium merevítőben fekszik az az oldalanként két darab, 13 milliméteres Push-Pull driver, amely a lehető legkevesebb torzítás mellett ígér valós zenei élményt. A CKR széria második generációjának fülhallgatója, akárcsak elődei, szintén a High-Resolution Audio komptatibilisek. Sokat mondó, hogy a bennük lévő push-pull meghajtókat általában hangszóróknál szokták alkalmazni.

A modell ára 130 ezer forint. Nyilván ez a minőségben is látszik: a minimum frekvencia 5Hz, a maximum 45000Hz között mozog. A fülhallgató ennyiért kompatibilis Andorid, iOS-rendszerrel is, teljesítménye 200 mW.

Bang & Olufsen

A listáról természetesen nem hiányozhat a Bang & Olufsen dán high-end audió nemrég bemutatott újdonsága a Beoplay H5. A modell természetesen remekül néz ki, prémium anyagokból van összerakva, ügyesen tölt, hangzása testre szabható, por-, izzadság- és cseppálló. Mágnesesen összepattintva nyakláncként is viselhető, és természetesen a hangminőség terén sem ismer kompromisszumokat.

A Beoplay H5 nem használ fülcsíptetőket, így a hallójáratba helyezhető gumiharangoknak kell biztosítaniuk, hogy az árcédulájában is felső kategóriás fülhallgatók mozgás közben is tökéletesen illeszkedjenek, futás közben se hagyjuk el őket. A tökéletes illeszkedést nem bízták a véletlenre: 7 pár gumiharang közül választhatunk. A mágneses töltőhöz hasonló okosság a készülék kikapcsolása: ha kihúzzunk a fülünkből, akkor a két fülhallgató végződést mágnesesen összepattinthatjuk, amivel rögtön ki is kapcsoltuk az eszközt. És ha nem hallgatjuk, akkor is így nyakláncként zárt állapotban a nyakunkban hordhatjuk. A BeoPlay H5 fülhallgató mindkét felében egy-egy 6,4 mm átmérőjű hangszóró található 20 – 20.000 Hz frekvenciatartománnyal. Ezért az élményért legalább 80 ezer forintot kell fizetni.

Megosztás: