Távmunkába | vetett bizalom

Magyarországon is egyértelműen pozitív tapasztalatok fűződnek a távmunkához – ahol már alkalmazzák. Ám a tapasztalat az, hogy a cégvezetők tartanak tőle.

Az Egyesült Királyságban jelenlévő cégek 34 százaléka szerint a dolgozóik több mint fele már otthonról végezheti el a feladatait 2020-ban. Ez nemcsak a munkavállaló és a munkáltató számára jelent előnyt, de egyebek közt csökkenti a városok közlekedési hálózatának terhelését is. A nemzetközi példákhoz hasonlóan Magyarországon is egyértelműen pozitív tapasztalatok fűződnek a távmunkához, a cégvezetők között viszont sokan még tartanak annak bevezetésétől, olvasható a Profession tanulmányában.

Ami a tapasztalatokat illeti, az egyik multinacionális vállalatnál áprilisban vezették be a távmunka lehetőségét. Egy külső tanácsadók bevonásával készült hatástanulmány alapján 1200 munkavállalóból több mint 600 esetében találták úgy, hogy alkalmas a pozíciója otthoni munkavégzésre. A kollégákba vetett bizalom kifizetődött: átlagban nőtt a hatékonyság és plusz juttatásként tekintenek a lehetőségre, így elhivatottabbak is lettek a céggel kapcsolatban. A hat hónapos próbaidőszakot követően a távmunkát fókuszcsoportos felmérésekkel, valamint online kitölthető kérdőívvel értékelték.

A vezetőktől és a munkavállalóktól beérkezett pozitív visszacsatolások alapján úgy döntöttek, megemelik a távmunkával tölthető napok számát és további 30 százalékkal bővítik azon beosztások körét, amelyek otthonról is elvégezhetőek. Érdekesség, hogy az ügyfélszolgálati munkánál mindezt a zavaró háttérzajok kiszűrését elősegítő program bevezetésével tervezik megoldani.

A bizalom támogatása

Egy másik cég öt pontban határozta meg az eredményes távmunkához szükséges feltételeket: legfontosabbnak a kölcsönös bizalom megléte tartják, de szintén lényeges személyes találkozások biztosítása az akár eltérő kontinenseken dolgozó munkavállalók számára is. A jelenleg rendelkezésre álló alkalmazásoknak köszönhetően pedig a láthatóság, a távolról dolgozók munkájának elismerése, és a közös vízió megteremtése és fenntartása elé sem gördül akadály. A távmunka gördülékenységét negyedéves, 360 fokos vizsgálatok is biztosítják.

Mindenkinek előnyös

A távoli munkavégzés számos munkaerő-piaci probléma megoldását jelenthetné, hiszen a kereslet és kínálat közötti strukturális különbségekre és a nők a férfiakéhoz képest alacsonyabb foglalkoztatási rátájára, valamint a megváltozott munkaképességűek munkaerő-piaci integrációjára is megoldást kínál. Ráadásul hosszú távon a munkaadók számára is jól mérhető előnyökkel járna. Ezért hívta életre a Profession a Távmunka Mozgalmat, amelynek részeként a folyamatos szakmai diskurzus mellett a cégen belül is bevezették a távmunkát.

Megosztás: