Kukába | a sablonos önéletrajzzal!

Öt perc alatt kész az álláskereső összedobott önéletrajza? Felejtse is el, az alapján úgysem hívja fel a munkát kínáló cég!

Statisztikák és a HR-esek beszámolója alapján száz önéletrajzból jó, ha öt darab felkelti a szakértők figyelmét. Ez a maradék áll össze a rendhagyókból, hiszen a hagyományos CV már a múlté. Sok álláskereső a fáradtságot sem veszi, hogy „bedobja magát” egy jó önéletrajz írásába, marad a percek alatt megírható sablonoknál. Pedig van megoldás: egyik siker a régóta ismert gerilla módszer.

Gerilla – nem szokványos

A „gerilla” szó eredetileg azokat a nem reguláris katonákat jelentette, akik szokatlan harcmodorban csaptak le az ellenségre. A gerillamarketinghez hasonlóan az önéletrajzírásban is elterjedt fogalom tehát a nem konvencionális eszközök, illetve technikák használatára utal. Ilyen történet egy fiatalemberé például, aki saját magáról készített mozifilmplakátját küldte el álláspályázatában, és sikerrel járt. Egy másik álláskereső térképen örökítette meg karrierjének korábbi helyszíneit, de pályakezdő is foglalta már plakátba addigi szakmai életútját. Ötletes informatikusok rendre küldenek e-mailben továbbított CV mellé saját weboldalukra mutató linkeket, vagy pénzügyesek szerkesztenek magukról precízen kidolgozott PowerPoint prezentációt, mindezt látványos formában, a karrier korábbi állomásaival, céglogókkal, folyamatábrákkal.

Nem extém

A gerilla önéletrajz nem feltétlenül jelent azonban extrém műalkotást. A témával tudatosan foglalkozó szakemberek szerint elég a módszer filozófiáját magunkévá tenni, hogy tartalmukban és formájukban szabadabb, színes önéletrajzok szülessenek, és az üzenet biztosan eljusson a címzetthez, azaz a jövendőbeli állásadóhoz. Ma már tanfolyamokon kínálják gerilla önéletrajz készítését, ismeretek elsajátítását. De véleményünk szerint régen rossz, ha egy álláskereső bizonyos pozíciónál nem kreatív.

Néhány „titok”

– Egy hagyományos önéletrajz 90 százalékban feladatokat sorol fel. Ezzel szemben a gerilla önéletrajzban a konkrét (akár számosított) eredmények bemutatására helyezik a hangsúlyt.

– Lényeges eleme a gerilla önéletrajznak, hogy a megpályázott pozíció szempontjából mutatja be a jelöltet. Például ha valaki logisztikus munkára jelentkezik, akkor teljesen fölösleges a vadgazdálkodási tanulmányait feltüntetni. Vagy 2016-ban abszolút nincs jelentősége, hogy egy ötvenes éveiben járó jelölt mit csinált 1978- és 82 között.

– Fontos ugyanakkor megfelelő hangsúllyal kiemelni minden olyan tapasztalatot, ami a pozíció szempontjából fontos.

– Referenciaidézetekkel nagyban növelhető az önéletrajzban bemutatott információk hitelessége. A jó kommunikációs készség így önmagában nehezen hihető egy önéletrajzban, míg ha egy volt főnök vagy ügyfél rövid referencia-idézete is szerepel az önéletrajzban a jelölt előadói képességeit dicsérve, akkor ez nemcsak formailag emelkedik ki a többi pályázatból, hanem az önéletrajz hitelességét is nagyban növeli.

Megosztás: