A kulisszák mögött: | a siker és a vezetői magány a siker és a vezetői magány

A vezetők egy része a döntések súlya, valamint lehetséges következményeik miatt a dilemmák feszültségében él. Pedig a magányuk feloldható!

A vezetőkön lévő nyomást növeli, hogy pozíciójukból adódóan olyan információk birtokában lehetnek, amelyeket nem oszthatnak meg másokkal, nehogy kiszivárogjanak, ártsanak az üzletnek. Emberek sorsáról döntenek: ki megy, ki marad. Komoly terhet jelenthet például a családos kollégák elbocsátása, hiszen nekik több emberről is gondoskodniuk kell, és ha nem találnak gyorsan másik állást, az lavinát indíthat el.

Van segítség!

Sokan küzdenek túlterheltséggel és időhiánnyal – például a nem megfelelő munkahelyi csapat miatt. „Vannak, akik szükséges rosszként élik meg a vezetői magányt. Ha viszont segítséget kérnének, jóval könnyebben elérhetnék, hogy a tűzoltás helyett az igazán fontos feladatokra fókuszáljanak” – teszi hozzá Papp Eszter független business coach, aki szerint gyakran a kollégákkal kapcsolatos bizalomhiányra is visszavezethetők a problémák.

Ön kiket ültetne a bizottságába?

A megoldási folyamat részeként érdemes megvizsgálni, hogy a cégen belül milyen mozgatórugók működhetnek a kollégák között, kinek, mi lehet az érdeke, kire hallgathat az adott főnök. Papp Eszter egyik kedvenc coaching eszköze, hogy megkéri a vezetőt, gondolja át, hogy kiket ültetne a bizottságába. Ez a játékos eszköz segíthet az eligazodásban, és könnyen rámutathat, hogy az egyes véleményeket hol érdemes elhelyezni. Ráadásul a tudatos munka során bekerülhetnek olyan személyek is a csapatába, akik felett korábban esetleg átsiklott.

Tipp:

Írjon egy listát arról, hogy Ön kikkel dolgozik szívesen, kinek milyen arányban adna „bizalmi részvényeket”, és kinek adna beleszólást a főbb kérdésekre. Figyelje meg, hogy lesznek-e meglepetésemberek.

 

Fejlődni lehet és kell is

„Az emberismeret és az érzelmi intelligencia érthetően hasznos képességek, készségek egy jó főnök számára. Van, aki jobb vezetői adottságokkal rendelkezik, mások tanulás és gyakorlás útján szerzik meg ezeket, mert esetleg szakemberből váltak vezetővé. A lényeg, hogy felismerjék a fejlesztendő területet, és dolgozzanak a továbblépésen. Gyakran már az is előrelépést jelent, ha egy szakértővel átbeszélhetik a dilemmákat és hangosan gondolkodhatnak” – magyarázza a coach.

Gyakori elakadások, blokkok

– félelem, bizalmatlanság,

– önbizalomhiány,

– túlterheltség,

– döntésképtelenség,

– vezetői alkalmatlanság,

– időgazdálkodási és priorizálási problémák, amelyek gyakran szoros kapcsolatban állnak az illető döntési képességével is.

Megosztás: