A Megmentő, a Kibíró és a Szenvedő | Szabaduljon ki a szerepek csapdájából!

Az önsorsrontó szerepek egyik leggyakoribb hármasát mutatjuk be: mindegyikbe nagyon könnyű belecsúszni, és érdemes kimászni belőlük.

A szerepek egy különleges csoportja nem kizárólag a munkával, a hivatással vagy a családdal hozható összefüggésbe, hanem azokkal a berögzült megoldásainkkal, amelyeket öntudatlan szükségleteink irányítanak.

 

A Megmentő

Miért jó Megmentőnek lenni?

Ki ne álmodott volna arról gyerekkorában, hogy ő a fehér lovon ülő hős, a jótündér, aki segít a bajbajutottakon. Hála, örömszerzés és szeretet az osztályrésze, és sokszor csodálat is, ha szembeszáll a veszéllyel.

Mit tesz a való életben a Megmentő?

Felajánlja, hogy kávét főz a félálomban lévőnek. Önként vállalja, hogy tovább bent marad az irodában pluszmunka esetén. Az ő vállán lehet elsírni a bánatot, mert erre mindig van ideje. Könnyen harcba száll, amikor mások vagy a csoport érdekeiről van szó. Gyakran ő a csapat szószólója, ha valami kínosat kell megmondani a főnöknek. És sokszor akkor is segíteni akar, ha ezt nem kérik, mert úgy érzi, jobban tudja, mire van a másiknak szüksége.

Mikor nevezhetjük ezt szerepcsapdának?

Akkor, ha a segítségnyújtás nem egy átgondolt döntés, hanem automatizmus, az egyetlen lehetséges cselekvés. Az ilyen típusú ember túlzottan mások igényeit helyezi előtérbe, nehogy megharagudjanak, csalódottak legyenek, illetve úgyis bűntudata lenne, ha bármire is nemet mondana. Vagy ezzel a viselkedéssel tudattalanul pont a saját igényeire figyel elsősorban, mert ebben a szerepben kikövetelheti, hogy mások szeressék, csodálják, kötődjenek hozzá.

Mi löki tovább a Kibíró szerepbe a Megmentőt?

A környezete számít rá. Előbb-utóbb természetesnek veszi, hogy önként ajánlja fel a segítségét, képviseli az érdekeket, megold mindent. Lassan elvárássá válik a helytállása. Ha éppen nincs rá szükség, akkor viszont bosszantó kezd lenni, milyen „minden lében kanál”, mennyire erőszakos.

 

A Kibíró

Miért érdemes Kibírónak lenni?

A nagyratartás, a köszönet már eltűnt, mert megszokottá vált a segítés. Új források után kell nézni. Így alakul ki a kopár hegyeket megmászó, a sivatagon étlen-szomjan is átvágó szívós vándor, a Kibíró.

Mit tesz pontosan a Kibíró?

Megmutatja, hogy minden feladatot határidőre el lehet végezni. Még úgy is, hogy mások helyett is dolgozik. Minden pillanatát gondosan megtervezi. Nem kér segítséget, méltányosabb feladatelosztást. Büszke saját erejére, teherbíró képességére. Az éjszaka gyakran köszönt rá a notebook vagy a tűzhely fölé görnyedve, de nem panaszkodik. Enyhe lesajnálással kezeli a sok gyenge és puhány embert, akik sokkal kevesebbtől is elfáradnak.

Miért szerepcsapda ez?

Azért, mert a Kibíró élete végtelen feladatok sorává válik. Lassan egyre magányosabb lesz, mert nem marad ideje és energiája a kapcsolatok fenntartására, oldott együttlétekre. Nem gondolja át, mit akar valójában. Megy, mert ez a sorsa, és mások helyett is mennie kell.

Mi löki tovább a Szenvedő szerepbe a Kibírót?

A környezete természetesnek veszi a nagy teherbírást, sőt új feladatokat szán ennek a kitartó és erős embernek. Kényelmessé válik az élet vele, hiszen a Kibíró mellett másoknak több ideje marad kikapcsolódni, feltöltődni. Azonban kezd idegesítő is lenni ez a munkamánia, és untató az elszürkülés.

 

A Szenvedő

Miért érdemes Szenvedőnek lenni?

Eltűnt az öröm, nő a magány. De ki ne szánná meg Hamupipőkét? Hiszen nem igazságos, hogy minden munkát elvégez mások helyett, míg azok pihennek, mulatnak, és még csak köszönetet sem mondanak…

Mit tesz pontosan a Szenvedő?

Egyre többet panaszkodik. Nyúzott, fáradt, és azt akarja, hogy ezt észre is vegyék. Látványos sóhajok kíséretében teszi le az összefűzött a mappát a főnöke asztalára. Egyre több szemrehányást tesz olyan feladatok elvégzéséért, amit – a környezete szerint – önként vállalt. Dühösen rászól másokra, ha nevetés, zsivaj van körülötte.

Miért szerepcsapda ez?

Azért, mert a szenvedő bűntudatot és ingerültséget kelt másokban, bár öntudatlanul. Nem tudja jól érezni magát, és nehezen viseli, hogy mások jókedvűek, felszabadultak. Úgy érzi, tartoznak neki az odafigyeléssel és törődéssel azok, akikért ennyi mindent megtett. Nincs tanult útja, hogyan tegyen önmagáért, így másokra akar hatni. Tőlük várja, hogy tegyenek érte.

Egy Megmentőre vár.

Merre lehet a kivezető út, ha önmagára ismer?

„Három lényeges irány vázolható ekkor“ – mondja Dr. Marik Ágnes pszichiáter. „Az egyik, hogy átgondolja, mi lehet az oka, hogy csak feladat-végrehajtás, másokért való cselekvés árán képes elhinni, hogy Ön értékes, szerethető, nagyra tartható ember. A másik, hogy tisztázza, mire van igénye környezetétől – szeretet, szorosabb kapcsolat –, és ehhez olyan utakat keres, amelyek nem munkával, hanem békességgel, bizalommal, a másik ember erejének megerősítésével érhetőek el. A harmadik, hogy átgondolja, önmaga mit tud tenni a saját elégedettségéért, önbizalmáért, anélkül, hogy ehhez másoktól kapna megerősítést.“

Megosztás: